Legújabb könyvek
Előző |
Következő |
A Könyvtárról
A József Attila Városi Könyvtár két nagyobb gyűjtemény, dr. Juhász Lajos budapesti szemorvos könyvhagyatéka, és a Tarnay Ivor alispán hozzáértő gondnokságával kialakított Vármegyei Könyvtár töredékéből szerveződött 1951-ben, a "kúltúrpolitika egyik alappillére"-ként. József Attila nevét 1971-ben vette fel, amikor a város főterén átadták a társadalmi összefogással megvalósult 50 ezer kötet elhelyezésére, kölcsönzésére, valamint klubszerű olvasásra alkalmas felnőtt- és gyermekrészleg önálló könyvtárépületét. Elindult a dinamikus állománygyarapodás és az erre épülő szolgáltatások feljesztése, melynek következtében a gyermekkönyvtár helyhiány miatt már a 70-es évek végén külön épületbe kényszerült. A könyvtárügyben megjelenő szakmai kihívásoknak megfelelve, a minőségi szolgáltatás, az olvasói igények kielégítése a 2000-es évekre egyre nehezebbé vált a fényét vesztett épület adottságai, és erősen romló állaga következtében.
2006-ban Makovecz Imre Kossuth- és Ybl Miklós-díjas építészt kérte fel a vársovezetés arra, hogy személyesen ő tervezze meg a könyvtár rekonstrukcióját. Ekkor készítette el azt a megvalósíthatósági tanulmánytervet, melynek nyomán a Makovecz-örökség részeként megépült a közkönyvtári és közösségi funkcióval rendelkező szellemi rekrációs központ. Az épület 1840 m2-es, 90 ezer dokumentum befogadására alkalmas, középpontjában a felülről nyitott belső udvarral, emeletén a gyermekkönyvtárral és külön előadó térrel.
A megújult városi könyvtár az olvasás, a tudás, a törődés, a művelődés, a személyes találkozások, a kultúrális és közösségi élet élményét nyújtva 2019 májusától fogadja a város és térsége közönségét Makó közepén.
A katalógusról
Látogatók száma: 74409
Keresések száma: 69337
Rekordok száma:
Katalógus: 91066
Utolsó frissítés: 2024-04-26 16:16
Információk a gyűjteményekről
A szórakoztató, romantikus irodalom szerelmeseinek:
CSAK KÖNNYEDÉN!
A regényes életrajzok, család- és élettörténetek,
visszaemlékezések, történelmi regények kedvelőinek:
MINDEN KORBAN EMBERÜL!
Bűnügyi történetek, krimi, thriller és kalandregények
adrenalin függőknek:
IZGALMAK ÚTVESZTŐJÉBEN!
Népszerű olvasmányok fiataloknak, fiatalokról:
MAJDNEM FELNŐTTEK!
Fantasy, sci-fi, utópia minden korosztálynak:
ELKÉPZELT VILÁGOK
Útravaló olvasmányok:
KALANDRA FEL!
Hobbi, barkácsolás, kreativitás, a tevékeny
kikapcsolódás jegyében:
HÉTKÖZNAPI SZENVEDÉLYEK
Életmód, pszichológia, ezoterika az önkiteljesedés és
az egészség megőrzésének érdekében:
TEST ÉS LÉLEK
Segédletek tanulóknak és önképzőknek:
TÖBBET ÉSSZEL!
A város és lakói, tények és érdekességek nemcsak
kutatóknak és lokálpatriótáknak:
HELYISMERETI GYŰJTEMÉNY
A megyei hírlap helyi vonatkozású cikkei a katalógusban:
HelyismereTi cikkadatbázis (HT)